Telefon

06-30/952-4368

E-mail

gyogyitoter@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hét minden napján

Szabados Anna vagyok, ismerd meg rövid történetemet, milyen úton jutottam ide, ahol most tartok.

Az egészség megteremtésének, fenntartásának vágya már tinédzser éveim végén kezdődtek. 

Húszas éveim elején részt vettem egy Agykontroll tanfolyamon, ami után hatalmas élmény volt tapasztalni, hogy képes vagyok fájdalmat csillapítani, emlékezni álmaimra vagy a korábbinál könnyedebben emlékezni a tanulnivalóra.

Szívesen olvastam gyógynövényekről, érdekelt az egészséges élelmiszerek elkészítése, imádtam a bioboltok illatát. Megnyitottam saját bioboltomat, ahol sokaknak segítettem eligazodni az egészségüket szolgáló diétákban. 

Gyermekeim születését követően ismerkedtem meg a homeopátiával, ami megtanított arra, hogy mindig figyeljem a panaszokat megelőző és körülvevő tüneteket, valamint az érzelmi változásokat is.

Nagy változást hozott az életemben, amikor négy évvel ezelőtt ThetaHealing konzulens lettem. Olyan technika került a kezembe, amivel például elmulasztottam gyerekkorom óta tartó ekcémámat, megszűnt az élelmiszer allergiám vagy a tériszonyom.

A GyógyítóTér technika a legújabb az alkalmazott módszereim közül, amit először magamon, majd ma már másokon is eredményesen használok.

A folyamatos gyakorlás közben a különböző technikákat összehangoltam, amivel hatékonyan tudom a páciensek szerteágazó problémáit kezelni. 

Az általam alkalmazott energetikai és információs gyógyítás alkalmas a problémák mögött megbújó, a tudatalattiban tárolt hitek, hitrendszerek, ítéletek, nézőpontok, generációs minták feltárására és megszüntetésére. 

Az életünk során átélt vagy felmenőink megélt traumái lenyomatként vannak jelen életünkben például betegség, fóbia, mánia, ismétlődő kudarcok, lehúzó gondolatok formájában. 

A kezelést követően legtöbben azonnali megkönnyebbülést és örömöt éreznek. A probléma okának felismerése már önmagában gyógyítólag hat és fejleszti a tudatosságot. A technikával feloldom a panasz gyökérokát és megállítom a futó programot, ami létrehozta azt.

A technikát sikeresen használtam már háziállatokon is!

Növények gyógyítása programozott folyadékkal kísérleti fázisban van, de az eddigi eredmények bíztatóak.

Ajánlott cikkek